Az elmúlt 2 és fél hétre az üzleti életet egy csodálatos országra és kultúrára, a laptopot pedig fényképezőgépre cseréltem. Burmában (Myanmar) jártam!

Burma (Myanmar) látnivalói világviszonylatban is lenyűgözőek: a 2500 éves, 99 méter magas, 9 tonna színarannyal borított, több száz kisebb pagoda által körbevett rangúni Shwedagon pagoda a legszentebb helyek egyike.

A bejegyzésben használt összes fotó saját.

Az Inle tó cölöpökre épült falvaival, hagyományos technikával dolgozó halászaival...

Az ősi Bagan a több mint 2000 pagodával hajnalban a hőlégballonból felejthetetlen élmény.

A világ legöregebb és legnagyobb teakfából készült hídja az U-Bein híd.

Ngapali érintetlen, pálmafás-homokos tengerpartjaival, halászfalvaival mind-mind fantasztikus élmény.

A legmaradandóbb hatást mégis az emberek gyakoroltak rám. Szerzetesek és novíciusok a kolostorokban.

A hétköznapi emberek a piacokon, és az utcán.

A halászok, a múltból itt maradt ősi törzsek talán utolsó képviselői az ún. zsiráfnyakú hölgyek.

és persze a gyerekek.

Ennyi mosolygó arcot régen láttam. Ez talán már (sajnos) önmagában is rendkívülinek mondható, de ha azokat a körülményeket is láttátok volna, amik közepette ezek az emberek rendületlenül mosolyognak, akkor még inkább megértenétek, miért érintett ez ennyire mélyen.

Az utcán brikettet válogató nők, akik a kemény fizikai munka, a tűző napsütés, a meleg, a por ellenére mosolyogva, egymással viccelődve végzik az embertelen munkát, gyereket, akik a mi szemünkkel a nyomor legalján élnek, jönnek oda mosolyogva és nem kérnek, hanem adnak. (egy marék szotyit kaptam ajándékba�)

Ezen élmények hatására üzleti stratégaként is „hoztam haza” komoly értékeket, gondolatokat.

Mindig is fontosnak tartottam azt, hogy „felülnézetből” is szükséges időnként ránéznünk a cégünkre, életünkre. Ebben akár egy messzi utazás is segíthet, hiszen a fizikai távolság és a kulturális különbség segít tágítani a látómezőnket, ami biztosítja, hogy hazatérve friss szemmel és új nézőpontból fogunk ránézni a vállalkozásunkra és talán az egész életünkre, környezetünkre.

De nézzük milyen inspirációt és gondolatokat kaptam ettől az utazástól.

Bár elsősorban nem üzleti fogalom, de mivel a munka magánélet egyensúlya és a teljes élet kiemelt területe a vállalkozásfejlesztési munkámnak, mégsem mehetek el mellette, ez pedig a boldogság kérdése.

Egy tengerparti halászfaluban tett kirándulást követően rákerestem az országok ún. boldogság indexére. A sok mosolygó arc azt sugallta, hogy szakítsak a fejlett világ sztereotípiájával, miszerint a gazdasági jólét és a boldogság párhuzamban állnak egymással, és felrémlett, hogy itthon mennyi mosolygó arccal találkozunk (nem találkozunk…) jövet-menet.

Meglepetésemre a hivatalos un. boldogság indexekben Burma messze alulmaradt, ami persze nem meglepő, ha azt is hozzátesszük, hogy a szempontrendszert a világ fejlett részén állították össze.

Ezért úgy döntöttem, hogy egyszerűen az ösztöneimre és a „mosoly indexre” hagyatkozom. Ahol többet mosolyognak, ott boldogabbak az emberek. (Tudom ez így túl egyszerű, de…) Ez alapján pedig Burma fényévekre vezet!  

A másik alapkérdés, ami megkérdőjeleződött vagy új értelmet nyert bennem, az a motiváció kérdése.

A Maslow piramos lényege is az, hogy az emberek előszőr az alapvető szükségleteiket kell, hogy kielégítsék (legyen mit enniük, védve legyenek az elemektől, az ellenségtől stb.) és ha ez megvan akkor jönnek a „magasabb rendű” célok a tetején az önmegvalósítással.

Ha őszinte akarok lenni, akkor én magam is küzdők időnként a mindennapokban azzal, hogy motiválatlan vagyok, pedig közel egy éve szabadúszó üzleti stratégaként, tényleg ezt csinálom, amit szeretek, ráadásul én osztom be az időmet is, de mégis. És persze nem vagyok egyedül! A motiválatlanság, a "Miért?" kérdése az ügyfeleimnél is sorra felmerülő probléma.

Sikeres vállalkozók, vállalatvezetők, akik elértek mindent, amiről sokan álmodnak és ők maguk is álmodtak korábban, karrier, anyagi biztonság, szakmai elismertség és mégis ott van valami üresség.

Biztos, hogy helyes értékek mentén igyekszünk feljebb és feljebb? Előrébb és előrébb?

A fejlett világ kétségbeesett önmegvalósítási törekvései, a társadalmi elvárásoknak való megfelelni akarás vagy mi lehet az, ami oda vezet, hogy bár objektív összevetéssel, össze nem hasonlíthatóan „jobban élünk”, sokkal több akár saját magunkra fordítható szabadidővel, anyagi erőforrásokkal, lehetőségekkel rendelkezünk, mégis ha a fent említett „mosolyindexet” nézem úgy tűnik mégsem tudunk élni ezzel az előnyükkel?

Mi eredményezi azt az ürességet, hogy „jódolgunkban” nem találjuk a helyünket? A válasz persze nagyon összetett, de az ellentmondás megkérdőjelezhetetlen.

A halász és az üzletember tanmeséje jutott erről szembe:

A kis mexikói halászfalu mólóján egy amerikai üzletember álldogált. Egy helyi halász kötött ki éppen kis csónakjával, benne sárgaúszójú tonhalakkal. Az üzletember megdicsérte a fogást, majd megkérdezte, mennyi ideig tartott kifogni a halakat.

„Nem tartott sokáig.” – felelte a halász.

„Miért nem marad kint tovább és fog több halat?” – kérdezte az üzletember.

„Ez elég arra, hogy a családom pillanatnyi szükségleteit kielégítsem.” – válaszolta a mexikói.

„De mit csinál a napjai többi részében? – érdeklődött az amerikai.

„Nagyokat alszom, halászom egy keveset, játszom a gyermekeimmel, sziesztázom Mariával, a feleségemmel, esténként pedig bemegyünk a faluba borozgatni és gitározni az amigo-kkal. Teljes életet élek, senor.

Az üzletember ekkor kissé felsőbbrendűen így szólt:  „A Harvardon végeztem, tudnék magának segíteni. Többet kéne halásznia, akkor hamarosan a jövedelméből vehetne egy nagyobb hajót, később több hajót is, majd egy egész flottája lehetne. Idővel saját konzervgyárat tudna nyitni és közvetlenül a fogyasztóknak adhatna el halkonzerveket. Ön irányíthatná a beszerzést, a gyártást és a disztribúciót is. Itt tudná hagyni ezt a kis tengerparti falut és Mexikóvárosba költözhetne, később Los Angelesbe, majd New York-ba. Egy egész vállalatbirodalmat irányíthatna onnan.”

„De mennyi idő kell mindehhez, senor?” – kérdezte a mexikói.

„Úgy 15-20 év” – felelte az üzletember.

„És aztán mi lesz, senor?”

Az amerikai nevetve válaszolt: „Ez a legjobb az egészben! Amikor eljön az ideje, eladja a vállalata részvényeit és dollármilliókat keres vele!”

„Milliókat? És akkor mi lesz, senor?”

Ekkor az üzletember elgondolkozott, majd kissé szégyenkezve így szólt: „Aztán nyugdíjba megy, egy kis tengerparti faluba költözik, nagyokat alszik, halászik egy keveset, játszik a gyermekeivel, sziesztázik a feleségével, és esténként bemennek a faluba borozgatni és gitározni az amigo-kkal.

Zárásul felmerül a kérdés ki az okosabb, a bölcsebb? A mexikói halász vagy a harvardi üzletember?

De talán még fontosabb kérdés! Téged mi motivál?

Ha szeretnéd vállalkozásod versenyképességét növelni, de úgy érzed egyedül nem boldogulsz keress bizalommal és dolgozz velem!

Ha fejlesztenéd vállalkozásodat vagy Magadat vállalakozóként, vezetőként, csatlakozz az ingyenes Bridge Üzleti Katalizátor zárt FB csoporthoz!